"Istenarc"

Már nagyon régóta tervezem, hogy mindezt megírjam:

Annyi minden volt, történt az életünkben, életemben, hogy nem is tudok válogatni az események, gondolatok között.

A legfontosabb hír az, hogy Orsinak testvérkéje lesz. 14 hetes a kis pocaklakó, valamikor augusztusban várjuk a megszületését.

Ugyanakkor pszichodrámázom, próbálom gyakorlatba ültetni mindazt, amit a "pszichon" megtanultam és most próbálom igazi "istenarcomat" - ahogy Reményik mondja - felfedezni. Nehéz, lassú folyamat, de gyönyörű érzés.

Részt veszek egy úgynevezett "Healing of memories" - egyházak közötti békítés kurzuson, ahol a moderátor és mediátor -ságot tanulom. Ez sem könnyű, hiszen , nem bíró vagy két fél között, hanem adhatsz igazat egyik félnek sem. Vegyes csoportban tanuljuk, a románokkal együtt, csak(az az a bajom) ennek a kurzusnak nem igazán látom azt a kimenetelát, amit elterveztek, hogy "ki tudjuk békíteni" a történelem során magunkkal hozott sérelmeket a románokkal vagy esetleg más felekezetűekkel szemben. Erről még tudnék mesélni, de végül is sokminden újat tanulok és sok régit felevenítek.

Közben a lányommal is foglalkozom, bár úgy érzem, hogy egyre kevesebbet és sokszor türelmetlen vagyok még vele szemben is.

Most az imahetek zajlanak minden fele, "járom a világot", voltam Magyarszováton, Kolozsváron, Tordatúrba prédikálni majd Csíkfalván egy református kollegánál, jóbarátnál, holnap Erdőszentgyörgyre (Szovátára) megyek, majd a jövő héten nálunk zajlik.

Közben örvendek, hogy a keresztlányom ősszel elsős lesz és arra gondolok, hogy már az én lányom is majdnem két és fél éves és nekünk is eljön majd "ez az ősz."

Már lassan február végéhez közeledünk, remélhetőleg nagy léptekkel a tavasz felé. Múlik az idő és remélhetőleg múlik a fájdalom is. Kicsit felemás érzések közepette vagyok, mert aggodom és imádkozom egy unokatestvérünk miatt, de ugyanakkor én reménnyel telített is vagyok.
Most ezt a verset érzem igazán a magaménak és ízlelgetem a számban, a szívemben és gondolataimban ezeket a sorokat:

Reményik Sándor: Istenarc.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Tán lét-előtti létem emlék-képe!
Fölibe ezer réteg tornyosul,
De érzem ezer rétegen alul,
Csak nem tudom miként került a mélybe.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
Néha magamban látom, néha másban.
Néha állok, mint fosztott ág, szegényen,
Ha rossz órámban eltűnik egészen
Alter-egóm az örök vándorlásban.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
A rárakódott világ-szenny alatt.
A rámrakódott világ-szenny alól,
Kihűlt csillagok hamuja alól
Akarom kibányászni magamat.

Egy istenarc van eltemetve bennem,
S most ásót, kapát, csákányt ragadok,
Testvéreim, jertek, segítsetek,
Egy kapavágást ti is tegyetek,
Mert az az arc igazán én vagyok.

Egy istenarc van eltemetve bennem:
Antik szobor, tiszta, nyugodt erő.
Nem nyugszom, amíg nem hívom elő.
S bár világ-szennye rakódott reája,
Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza.