No ezt nézzétek meg. 5 perc alatt iskolába készíti a fiát - azaz kölcsönösen segítik egymást. Szerintem nekem jövöre mire Orsi óvodába megy sem fog sikerülni, no de azért még van időm gyakorolni:)))
És figyelem férfiak, nézzétek tovább, mert a férfiakról is szól a következő a youtube filmen.
Halottja van mindannyiunknak, Hisz percről-percre temetünk, Vesztett remény mindenik percünk És gyászmenet az életünk. Sírhantolunk, gyászolunk mindig, Temetkező szolgák vagyunk! -- Dobjuk el a tettető álcát: Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek Undorít meg e sárgolyón... Hulló levélt hányszor feledtet A megváltó, a gyilkos ón!... Óh, hányszor kell a sírra néznünk, Hogy vigasztaljuk önmagunk -- -- Dobjuk el a tettető álcát: Ma ünnep van, ma sírhatunk!
Igen olyan édes-keserű érzés, de mégis lelket melengető a temető hangulata ilyenkor halottak napján, vagy ahogy mi falun - Magyarszováton - szoktuk mondani: világítás napján. Nagyobb ünnepeinkkor is a külsőségek segítenek ráhangolódni az ünnepre - sajnos vagy nem sajnos - de olyan jól kitalált jelképek ezek. Ilyenkor halottak napján a kettős jelkép: a gyertya és a virág. Mindkettő az élet, de egyben az elmúlás jelképe is: a gyertyák égnek, világítanak, de egyszer csonkig égnek, a virágok hasonlóképpen élnek, szívet melengetnek a maguk színpompáival, teljes kinyílásukkal, de egyszer elhervadnak, elszáradnak, akár az emberi test is. Én a gyertyát a lélek jelképének, a virágot pedig a test jelékének tartom. Összefonódik a test és lélek a földi létben, viszont az Örök Lét-ben a gyertyák láthatatlanok, mivel csonkig égtek, a földi létben a virág elhervadt.
Valamitől, valakitől mindig búcsúzunk és mindig emlékezünk. Csendes, békés emlékezést mindannyiunknak.
Este a nagyokkal töklámpásokat készítettünk, valamint jelmezes bulira került sor. És természetesen az "újakat" hivatalosan is beavattuk a tordatúri egyletbe, de előtte egy pár próbatételen át kellett essenek és szerencsésen "átestek", majd oklevelet is kaptak.
Pár kép az eseményről:
A töklámpás
A beavatás
Az anyaboszorkány a két lányboszorkával
Orsi is a középpontban
Buli, buli, buli... Először Orsi
És persze aztán a nagyok is - inkább a lányok - a fiúk nézték.
Ma délután a kicsikkel vallásórán kincsvadászatra indultunk. Miután felfedeztük, hogy a kincs a szívünkben van, és miután a finomság is előkerült az asztalra, azután a kincsvadászati próbatétel során összegyüjtött termésekből "kiállítást", természetképet készítettek.
Az ötletességüknek köszönhetően ilyen "képek" keletkeztek, azaz kézzel készítették őket. Két csapat (lányok, fiúk), két "természetképpel"
Pénteken délután elkészült az új templomkerítés hála egy pár jóindulatú túrinak és persze a férjemnek, aki tetemes részt vállalt a munkából. Valójában még van rajta csíszolnivaló, illetve az alapot ki akarja rakni kővel, de hát valószínű ez majd tavaszra marad és még szükséges egy réteg festék, mert nem tiszta fekete marad, hanem olyan hamuszínű lesz. Azt szokták mondani hagyd, hogy mások dícsérjenek, de én a férjemet megdícsértem, megdícsérem, mert valóban mindig mellém állt és segített, segít.
Orsi szokása az, hogy ha valamit nem akar cselekedni, akkor panaszkodik, hogy fáj valamije. Ma reggel nem akarta levetni a pizsamát. Azt mondja Orsi: Anya fáj a torkom. Ezt még ilyenkor nem mondogatta. mondom neki: Nyitsd ki a szád Orsikám. Elutasítóan félrefordul és mégjobban becsukja a száját. Mondom: Orsikám nyitsd ki a szád, így ni: ááá
Mire Orsi megszólal és nagyon nyugodt hangnemben így válaszol: Anya ne visibálj.
Amikor megérkezett Túrba, így köszöntötte anyát: Szia anya. Majd a következő kérdése, hogy: hol vannak a babák?, ugyanis, tudja, hogy nálunk vallásóra van, ifióra, jönnek - mennek.
És máris huncutkodni kezdett
És persze, hogy kunyerálni kezdett, hogy kell gumicukor, azaz a zselés gumicukrot kérte, azt nagyon szereti, sőt most már jobban, mint a csokit.
