Ady Endre: Halottak napján
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!
Igen olyan édes-keserű érzés, de mégis lelket melengető a temető hangulata ilyenkor halottak napján, vagy ahogy mi falun - Magyarszováton - szoktuk mondani: világítás napján.
Nagyobb ünnepeinkkor is a külsőségek segítenek ráhangolódni az ünnepre - sajnos vagy nem sajnos - de olyan jól kitalált jelképek ezek.
Ilyenkor halottak napján a kettős jelkép: a gyertya és a virág. Mindkettő az élet, de egyben az elmúlás jelképe is: a gyertyák égnek, világítanak, de egyszer csonkig égnek, a virágok hasonlóképpen élnek, szívet melengetnek a maguk színpompáival, teljes kinyílásukkal, de egyszer elhervadnak, elszáradnak, akár az emberi test is.
Én a gyertyát a lélek jelképének, a virágot pedig a test jelékének tartom. Összefonódik a test és lélek a földi létben, viszont az Örök Lét-ben a gyertyák láthatatlanok, mivel csonkig égtek, a földi létben a virág elhervadt.
Valamitől, valakitől mindig búcsúzunk és mindig emlékezünk.
Csendes, békés emlékezést mindannyiunknak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése