Új élet, új reménység

Augusztus 12-én megszületett a második gyerekünk: Szilárd Márton. 3700 gr.

Nem is tudom hol kezdjem.
Augusztus 12-tol szeptember 15-ig a kórházban voltunk. Nagyon nehéz szülés volt, tényleg az. A köldökzsinór rá volt csavarodva a nyaka köré, és már bennem nagyon sok magzatvizet nyelt, ami fertőzött volt, mondták az orvosok, igy nagyon nehezen tudott lélegezni, a kis tüdője tele volt magzatvizzel, amitől aztán tüdőgyulladást kapott, ezt majdnem három hétig kezelték, az első héten lélegeztetőgépen is volt, aztán a sok gyógyszer miatt a májától besárgult, ezt is kezeltük porokkal, gyógyszerrel, majd aztán gombát is kapott a sok antibiotikum miatt és ezt is kezeltük végül egy hónap után rendben volt minden és hazaengedtek. Ez igy nagyon egyszerűnek tűnik, de távolról sem volt az.

Az első hetekben sokat sirtam, hol reméltem, hol nem, hiszen már szülés után, amikor visszamentem a vajúdóba, a gyerekorvosnő faggatni kezdett mindenről: hogy szedtem-e gyógyszert terhesség alatt, hogy cigarettázom-e, stb... ekkor gyanús lett a dolog és rákérdeztem, hogy a gyerek jol van, ugye?

Az orvosno ezt válaszolta ridegen, idézem: "Nu-i bine deloc sa stiti, bucurati-va ca inca traieste".

Nem tudom leirni, hogy ereztem magam, talan egy pillanatra a lelegzetem is elallt, vegul aztan megmagyarazta hogy mi tortent.

Bizonyos dolgokra meg mai napig sem talaltam valaszt. Arra, hogy miért nem látszott a rátekeredett köldökzsinór, (pont aznap délután voltam utolsó vizygálaton és éjjel 3 ükor szültem), hogy miért volt fertőzött a magzatvizem, hogy talán mégiscsak túlhordás volt, hiszen zöldes- barnás bolt a magzatviz, pedig nekem két orvos is 39 hetet mondott, hogy miért nem látszott az, hogy sok volt a magzatvizem.

Szilárd nagyon nehezen szuszogott másnap amikor bementem hozzá a neonatológiára, az I-es szülészeten szültem, és köszönöm a bábaasszonnynak aki segitett Szilárd fiam világra jövésénél, és nem történt nagyobb baj.


Az első héten csal csóválták az orvosok a fejüket és egyáltalán nem biztattak, a fiamnak kellett harcolni, biztattam én is még a nevével is, hogy hiszen Szilárd, erős kell legyen. A lelkiállapotom nem tudom leirni, a családtagok, rokonok, kollegak lattak rajtam de talan belul a remeny es remenytelenseg kettobe szakitotta a lelkem. Nagy megprobaltatas volt azt ereztem es tudtam, hogz Isten jelt ad ezáltal, hogy valamire, valakikre jobban oda kell figyeljek, az ÉLETRE egyáltalán. Volt mit rágjak egy hónap alatt, de nem fogadkóztam ahogy máskor szoktam, hanem megpróbáltam ténylegesen átélni a hitet és ISTEN KEZÉBE ÁTADNI MINDENT. Nehéz volt, nagyon nehéz volt. Köszönöm Istennek ezt az új életet, mely új reménységet is hozott elsősorban nekem.

Jó volt a kollegákat látni, nagyon köszönöm hogy felkerestek, eleinte nem volt kedvem olvasni, végül egyik kollega De Mello könyveket hozott és Müller Péter Szeretetkönyve a végén nagyon bevált és ezzel is próbáltam erősiteni magam. Hogy túl vagyok minden rágódáson nem tudom, még nem valószinű, de izlelgetem az ISTENTOL kapott ajándékot: AZ ÉLETET, GYEREKEIM ÉLETÉT.

Most jól vagyunk szépen fejlődik Szilárd fiam és Orsi is nagyon szereti, nem féltékeny, mert tudja hogy ő a nagyobb és ezt most élvezi is, hogy ő fogja majd az öccsét mindenre megtanitani: énekelni, táncolni, játsyani, gyurmázni, stb..
Haragszik is rám, ha azt mondom neki hogy kicsi bogaram, mert ő már nagybogár.
Igy aztán igy kell mondanom, hogy anyának két bogara van: Szilárd kicsi bogár és Orsi nagy bogár.

Most látom, hogy hol magyar hol angol karaktereket hasynáltam, mert sietek, hiszen nincs sok időm gép előtt lenni, most örvendünk egymásnak.

Itt egy kép a két bogárról, Szilárd már két hónapos, mert egy hónap kórház után még egy hónapot anyuméknál Kolozsváron voltunk.
Itt amikor végre hazaérkeztünk Túrba.